Projekt: DRAGER MEDICAL MAGYARORSZÁG

Adatok

Dátum (év):
2017. Október

Méret (m2):
~1000m2

Létszám (fő):
42 munkaállomás, 60 fős konferenciaterem, 34 főre tárgyalók, 22 főre étkező 

Helyszín: 
1135 - Budapest, Szent László út 95.

A Dräger Medical az orvosi- és biztonságtechnológiai színtér jelentős nemzetközi vállalata. Magyarországon a cégcsoport saját építésű irodaházában alakították ki központjukat, mely jelentős raktározási- és műhelyfunkciókat is ellát - és talán épp ennek következtében -, az irodaterek konzervatív kialakításúak, cellás rendszerűek voltak. A megrendelő ezen a meghaladott koncepción szeretett volna változtatni, kinyitni és mérsékelt irányban az „openspace” irányába elmozdítani az irodaház belső tereinek kialakítását – a ház és a funkciók komplexitása és különleges, gazdag terveket eredményezett.

BJP_8148.jpg

BJP_8197.jpg

BJP_8220.jpg

„Kiemelten fontos volt a vezetés számára a kollégák elégedettsége, és a nemzetközi sztenderdek biztosítása a magyarországi dolgozók számára is. Főleg a munkakörnyezetet érintő változásoknál nagyon fontos ez a fajta »emberközpontú« menedzsment-hozzáállás, mert így nem csak maga a folyamat válik gördülékenyebbé, de a szervezet is sokkal többet profitál belőle.”

Turóczi Ildikó , Sales & Organisation Manager

ÖSSZHANG ÉS SPECIÁLIS IGÉNYEK

A bútorzat kiválasztása a komfort, ergonómia, esztétika és a gazdasági racionalitás tökéletes összhangjában történt. A munkaállomásokat a Kinnarps felső-középkategóriás modelljeiből választották, a tároló rendszereket egy alsóbb kategóriából, a műhely új berendezésének esetében pedig egyedileg tervezett és gyártott bútorokkal tudtuk megoldani a megrendelő speciális igényeit.

„A design tekintetében az erős nemzetközi kötöttséggel együtt is sikerült egy olyan légkört teremteni, amely a kicsit hidegebb, minimalista német sztenderd, és a melegebb, barátságosabb helyi elvárások között egyensúlyozik. Ebben a közösségi tereknek kiemelkedő szerepe van, amelyekre ugyanolyan kiemelt figyelem irányult a projekt során, mint az irodaterekre.”

Nagy Csaba , Designer

Összegzés

  • Fontos megemlíteni, hogy minden területen a munkavállalók igényeit figyelembe véve alakítottuk ki a végleges megoldást. Ez a labormunkahelyeknél egészen részletekbe menő egyeztetéseket jelentett.
  • Minden térről részletes tervek készültek, látványtervekkel, amelyeket alaposan átnézve döntöttek a végleges megoldásról. Mindent összevetve, viszonylag kis alapterületen egy rendkívül sokrétű, érdekes projekt volt, nagyon kellemes tapasztalatokkal.

Ön is hasonló projektet tervez?

ÍRJON NEKÜNK!