Jótékony hatásaival hódít az év színe

Nyugalom, biztonság, stabilitás, az ókori hagyományok szerint pedig - gondoljunk csak a menyasszonyok által előszeretettel gyakorolt tradícióra – a hűség és tisztaság jelképe a kék. 2020-ban pedig klasszikus változata hivatalosan is az év színe lett. Nézzük, hogy az égbolt és vizek színe milyen hatással van ránk, hogyan érdemes a lakberendezésben használni, és milyen terek kialakításánál nem előnyös alkalmazni egyes árnyalatait.

Hogyan hatnak ránk a színek?

Korábban már írtunk arról, hogy hogyan befolyásolják lelkiállapotunkat és viselkedésünket a színek, illetve, hogy a különböző színek, különböző terekben történő alkalmazása milyen reakciókat váltanak ki az emberekből.

A kék árnyalatai a nyugalom és békesség érzetét keltik. Világosabb tónusai felébresztenek, míg a sötétebb árnyalatok segítik az alvást és olyan nyugtató kémiai reakciókat indítanak el a testünkben, ami által mélyebbé válik a légzésünk, csökken a pulzusszámunk, kevesebbet pislogunk, izmaink ellazulnak, kiegyensúlyozottnak és összeszedettnek érezzük magunkat.

 

Hogyan alkalmazzuk… ?

Irodai közegben

A kék helyiségekben produktívabbak vagyunk, éppen a nyugtató hatásnak köszönhetően. Ellazult hangulatban jobban tudunk fókuszálni, mely növeli a hatékonyságunkat, ezért olyan terekben érdemes használni, ahol magas koncentrációt igénylő munkát végzünk. A kék szín tökéletes választás tárgyalóhelyiségekbe és ötletelésre, műhelymunkára alkalmas terekbe. Különálló, elszigetelt munkaterekben és irodákban nagyszerűen kombinálható más színekkel, valamint hivatalos projekt területeken is előnyös hatásai lehetnek. A rekreációs terekben való felhasználása növeli a pozitív munkahelyi élményt és serkenti a kreativitást.

Kinnarps irodai referenciák

Aegon    

Dana   

Iskolai környezetben

A kék színt előszeretettel alkalmazzák zajos osztálytermekben is, hiszen nyugtató hatásán túl, - világosabb árnyalatai – élesítik az érzékszerveket és segítik az erős koncentrációt igénylő tevékenységeket, valamint a logikát igénylő tárgyak könnyebb megértését.

Kinnarps iskolai referenciák

 

Otthoni miliőben és zsúfolt környezetben

A kék tökéletes alternatíva lehet hálószobák alapjaként is, más színekkel kombinálva pedig egészen különleges hatásokat érhetünk el. Fehérrel a tisztaság érzését erősítjük, ami fürdőszobában kifejezetten ideális. Arannyal párosítva elegáns megjelenést ad, a kék és lágy rózsaszín kombinációja pedig egy lenyűgöző klasszikus, mellyel tovább fokozható a kék nyugtató hatása.

Érdemes zsúfolt repülőtereken és metróállomásokon alkalmazni a kék színt, illetve minden olyan környezetben, ahol információáramlás-, és túlterhelés van, hiszen nyugtató hatást gyakorol ránk és gondolatainkat a harmónia felé tereli.

Negatív hatásai

Túl sötét árnyalatai fáradtságot okozhatnak, ezért konferenciatermekben nem előnyös alkalmazni. Kerülendő étel-ital, gasztronómiai hirdetések esetében és éttermekben, ugyanis csökkenti az étvágyat.

Bár a gyógyítás, gyógyulás alapszíne, nem célszerű olyan környezetben használni, ahol idősek tartózkodnak, ugyanis – a szemlencse megromlásának következtében – szürkésnek tűnhet, veszítve láthatóságából.

Gondoltad volna?

Összegyűjtöttünk néhány – igazán megdöbbentő - állítást az év színéről:

 

  • A kék a legkevésbé nemhez kötött szín. Egyenlő arányban hordják nők és férfiak is
  • A kék a fogkrémgyártásban leggyakrabban használt szín
  • A bagoly az egyetlen madár, amely látja a kék színt
  • A szúnyogok kétszer olyan jobban vonzódnak a kékhez, mint bármely más színhez
  • Biztonságot és megbízhatóságot sugall, ezért gyakran használják márkalogókhoz, valamint állásinterjúra is előnyös választás
  • A súlyemelők nagyobb erőt tudnak kifejteni kékre festett edzőteremben

 

További inspirációkért, nézd meg képgalériánkat, ahol a Kinnarps népszerű kék termékeiből válogattunk össze néhányat.

termékek

Primo

Primo

Fendo

Fendo

Primo

Primo

Decibel

Decibel

Soft top

Soft top