Kelj fel és tégy valamit a világodért!
Alapvetően Malajziában és Kambodzsában töltöttük az időt, de egy kicsit átmentünk Borneóra is. Kipróbáltuk a búvárkodást. Ha az ember szeretne alámerülni, akkor egy sor szabállyal találja szemben magát: mit kell betartani a saját biztonságunk érdekében, illetve mit kell betartanunk, hogyan kell viselkednünk a környezetünk érdekében. Ilyen szabály volt például az, hogy ne etessük a halakat, mert ezzel csak felborítjuk az életüket, nem fognak megküzdeni az élelemért, így végtére is a pusztulásukat okozhatjuk. Megtiltották azt is, hogy a korallokhoz nyúljunk, mert könnyen letörhetjük azokat. A szálláson figyelnünk kellett arra, hogy mennyi vizet használunk, hová dobjuk a szemetet és így tovább. Minden szabályt a környezet védelmében hoztak meg. Még egy tréninget is tartottak nekünk erről.
Ám a szállásunktól alig 100 méterre, egy malájok lakta kis falu mellett azt láttuk, hogy minden tele volt szeméttel, műanyag darabok, eldobált papucsok és használt pelenkák úsztak a víz felszínén. Nem sokkal messzebb, egy másik szigetre, Sipadánra mentünk búvárkodni. A világ egyik legszebb merülőhelye van itt, mindössze 120 embert engednek oda naponta, olyan szigorúan őrzött környezetvédelmi terület. És az émelyítően kék, gyönyörű vízben, a meseszép korallok felett egyszer csak azt vettem észre, hogy elhúz előttem egy teknős, amelyik maga után húzott egy pelenkát. Szürreális jelenet volt.
,
Félelmetes volt látni azt a mocskot, ami beborítja a világ egyik legszebb helyét. Nem értettem, hogy miért alakult ki ez a helyzet. Nem értettem, hogy miért nem fektetnek energiát abba, hogy ezt megfékezzék. Nem látom át pontosan az ottani helyzetet, de abban egészen biztos vagyok, hogy az állam felelőssége lenne az, hogy tegyen valamit, elindítson bizonyos folyamatokat. Akár adókedvezményekkel megsegítve azokat.
A másik torokszorító élmény Borneón ért. Több órán keresztül haladtunk a sziget északi csücske felé - ami nem meglepő, hiszen ez a világ 3. legnagyobb szigete. Itt található Ázsia egyik legnagyobb esőerdeje, amelyet azonban folyamatosan irtanak. A hosszú út során semmit nem láttunk a vad, érintetlen természetből, vég nélkül olajpálmák sorakoztak. Egyen magas fák végtelenje, sor sort követett, egyszerűen mindent lepusztítottak már a dzsungelből. Frusztráló volt ezt látni. Én pedig ott álltam egy svéd cég egyik vezetőjeként a rombolás kellős közepén. Értetlenül és tanácstalanul. Hiszen mi egy olyan vállalat vagyunk, amely nem papírba, hanem legalább félszáz alkalommal újra felhasználható plédbe csomagolja a bútorait, ahol szelektíven gyűjtik a hulladékot, amely büszke arra, hogy zöld minősítést kapott. Ott állva azonban tudatosult bennem az, hogy valójában mennyire tönkretesszük mi, emberek ezt a világot.
,
A lényeg: egyedül is tudsz tenni és tudsz hatással lenni.
"Itt merült fel bennem a kérdés is:
vajon mit tudunk tenni egymagunkban, önálló individuumként?"
Hiszen szortírozhatom én a hulladékot, ha a takarítónő aztán összeönti, vagy lehetek én tudatos állampolgár, aki odafigyel a szelektív hulladékgyűjtésre, ha a szomszédot az egész nem érdekli. Sőt, tehetünk mi bármit, ha az esőerdőinket pedig eltűntetik. Könnyen tehetetlennek érezhetjük magunkat.
Ilyenkor kell, hogy eszünkbe jussanak azok a történetek, amelyek megmutatják, hogy igenis minden ember számít. Gondoljunk például Greta Thunbergre, a mindössze 16 éves svéd aktivistára, aki a tavalyi őszi svédországi tüzek és hőhullámok után döntött úgy, hogy sztrájkot hirdet az iskolájában, ezzel pedig felhívja a svéd kormány figyelmét arra, hogy a Párizsi Egyezménynek megfelelelően csökkentse az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Felhívásához 270 városban több mint húszezer fiatal csatlakozott, a lányt felkérték egy TEDx-előadásra illetve meghívták a davosi Világgazdasági Fórumra is.
Vagy ott van John McConnell, aki a Santa Barbara-i ’69-es szörnyű olajkatasztrófa után meghirdette a Föld Napját. Később egy szenátor Wisconsinból szintén meghirdette a Föld Napját. Hogy pontosan melyikük nevéhez is kötjük abból a szempontból nem fontos, hogy mára a világ több mint 190 országában tartanak rendezvényeket, amelyeken a bolygónk jövőjével foglalkoznak.
Nem könnyű, ez így van. Néha még én is húztam a számat. Például Svédországban, amikor az öcsém barátnője megragadott és kivezetett a kukához azért, hogy megmutassa, hogy figyelmetlenségből rossz kukába dobtam az energiaitalos dobozt. Ma már nem csak hiszem, tudom, hogy ez is számít. Látva a már említett hatalmas írtást a világ másik felén, hihetetlen lelkiismeret-furdalás lett úrrá rajtam. Egyik melegrekord jön a másik után, alig van már telente hó. Látnunk kell azt, hogy ez már nem csak a gyerekeink jövőjéről szól, hanem már a saját bőrünkön is érzékelhetjük azt, hogy milyen nagy a baj. Nem bújhatunk többé amögé, hogy ez nem a mi felelősségünk. Cégvezetőként talán valamivel jobb helyzetben vagyok, talán többet is tehetek. Hiszen igyekszem hangoztatni a környezetvédelem, mint érték jelentőségét az ügyfeleink és a partnereink felé is, emellett pedig a kollégáimmal együtt odafigyelünk arra, hogy a lehető legkíméletesebb legyen a mindennapi működésünk: környezetbarát takarítószereket vásárolunk, újrahasznosított kéztörlőpapírunk van és sok más kisebb-nagyobb dolog. Ez a mi felelősségünk is. Olyan ez, mint egy hógolyó: az ember elkezdi görgetni, aztán előbb-utóbb hóember lesz belőle. Csak csinálni kell, ez a fontos! Nincs semmi trükk.
,
