Mit tanultam a főnökeimtől?
Életemben az első főnököm a kereskedelmi tanácsos volt a budapesti svéd kereskedelmi kirendeltségen. Egy magas, szőke fickó volt, mindig öltönyt és nyakkendőt viselt. Katonai iskolákat járt ki, katonaként is szolgált, ennek megfelelően hihetetlenül erős tartás volt benne. Szinte mindig állva dolgozott, mindig kihúzta magát. Már a megjelenésével is tiszteletet parancsolt. Érdekes volt látni benne azt, hogy az emberben lévő értékek és erő milyen kifejező tudott lenni a külvilág számára - nem kellett bizonygatnia, hogy ő kicsoda. Vannak, akik csak belépnek egy adott helyiségbe és ott mindenki rögtön tudja, hogy az ilyen emberekben van valami. Ez nagyon cool. Uralják a helyet, a szituációkat és automatikusan megadják nekik a tiszteletet.
Akkoriban kerültem ki az egyetemről. Azt hittem, hogy azonnal megváltom majd a világot, Wall Street Journal-t olvasgatok, meg előveszem a Kotler könyvét és én leszek a legnagyobb. Aztán szerencsére elég hamar szembesültem azzal, hogy ez nem egészen így van. Kellett ehhez az első főnököm is. Könnyen lehet, hogy valaki más mellett félrecsúsztam volna.
Mindig a tökéletességet várta el minden részletben. Akár az öltözködésben is. Nem nézte el, ha lazább ruhákat kaptam fel. Szerinte ugyanis soha nem szabadott figyelmen kívül hagyni azt, hogy kit és mit képviselünk. Nagyon le tudta teremteni az embert, ha észrevette, hogy az nem a legtöbbet hozza ki magából. Kemény volt. A keménységet viszont ellensúlyozta azzal, hogy számíthattunk rá. Ha valamelyikünknek nehéz napja volt, mélypontot élt meg, akkor azt általában megérezte, odafigyelt ránk és mellénk állt. Mindig ott volt, amikor a segítségére volt szükségünk, vagy a támogatására. Például gondolkodás nélkül kölcsönadta a céges autót, ha távolabb élő rokonokat akarta valaki meglátogatni. Szigorú volt, tartottunk tőle, de számíthattunk rá.
Ráadásul mindig meglátta az embereiben rejlő lehetőséget és biztosította a fejlődéshez szükséges dolgokat. Odafigyelt ránk, terelgetett minket és fejlesztett is mindannyiunkat. Tudta, hogy mire vagyok képes és azt igyekezett kihozni belőlem, biztatott és megadta a továbblépés lehetőségét. Én magam nem szeretnék az az ember lenni, akitől félnek, de a precizitást hozzá hasonlóan én is szeretném elvárni. A mai világban ugyanis elképesztően fontos, hogy a legjobbat adjuk, hiszen ebben a hihetetlen versenyben mindig ott lohol mögöttünk valaki.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy mennyire fontos egy jó vezető egy cég életében. Nyilván nem igényel különösebb magyarázatot az, hogy szakmai és professzionális oldalról miért fontosak egy-egy főnök kvalitásai, ugyanakkor legalább ilyen fontos az, hogy felnézhessünk rájuk, megbízhassunk bennük, tanulhassunk tőlük és számíthassunk rájuk. Vagyis az emberi képességeik és tulajdonságaik nem csak egy-egy vállalat, de az ott dolgozók életét és jövőjét is meghatározhatják. Én magam nagyon sokat köszönhetek a feletteseimnek. Az őket bemutató sorozat második részében, a második főnököm előtt szeretnék tisztelegni - aki egyben jóbarátom is lett az évek során.
A második főnököm volt az, aki felvett engem ehhez a céghez, vagyis a Kinnarpshoz. Még Romániában találkoztam vele. Általa ismertem fel azt, hogy milyen ember szeretnék lenni. Az ő személyisége és hozzáállása világított rá arra, mi kell ahhoz, hogy az ember kollégái megértsék azt, amit várnak tőlük - mindezt félelem nélkül. Ezt neki köszönhetem. Erős volt abban, hogy meglássa a lehetőségeket az embereiben. Megbízott bennem is annyira, hogy letette elém a fehér lapot és rám hagyta, mivel fogom megtölteni: “csináld azt, amit szeretnél, tudom, hogy képes vagy rá.” Sokat köszönhetek neki azzal kapcsolatban, hogy ma már képes vagyok meglátni másokban a lehetőséget és biztosítani számukra a fejlődési ívet. Ráadásul ő is kivívta az emberek tiszteletét, de úgy, hogy nem féltünk tőle. Elképesztő tudása volt - olyan, amire fel lehet nézni.
Ráadásul vele nagyon jó barátok is voltunk - persze csak a munka után. Hiába volt bármilyen buli előző este, másnap ott kellett lennem időben, össze kellett szednem magamat és a legjobbat nyújtanom. Ezzel együtt is nagyon sokat tanultam tőle az empátiáról, az érzelmi intelligenciáról és arról, hogyan legyünk többek, mint kollégák. Hogyan váljunk harcostársakká. Nagymértékben biztosított szabad kezet, csinálhattam a dolgokat a magam elképzelései szerint, de közben mindig ott volt mellettem. Kilenc évet dolgoztunk együtt.
Hogy mi kellett ahhoz, hogy olyan hihetetlen bizalommal oda tudta tenni elém azt a bizonyos fehér papírt? Tisztában volt azzal, hogy mit csinál. Pontosan tudta, hogy mit és miért tesz. Ehhez pedig rendkívüli emberismerettel bírt. Nyilván a bizalmat nála is ki kellett azért vívni.
Nagyon sokat tanultam az eddig bemutatott vezetőktől, de úgy érzem, hogy az egyik legkeményebb dió még hátravan. Ő a jelenlegi főnököm.
A mostani főnökömet másfél évig nem tudtam összerakni magamban. Sehogyan sem alakult teljes egésszé a kép. Ez valahol érthető, hiszen nagyon kevés személyes benyomást gyűjthettem vele kapcsolatban. Új CEO-ként került egy elég nagy vállalat élére, rengeteg teendő szakadt rá és egyszerűen mások voltak a prioritásai. Szinte csak Skype-beszélgetésekben láttam, az ott elcsípett reakcióiból próbáltam összerakni, hogy ki is lehet ő, de valójában nem ismertem meg. Most tudtam először leülni vele és komolyan beszélgetni. Arról, hogy honnan jövünk és hová tartunk. Azért az árulkodó volt vele kapcsolatban - mindenképpen pozitív értelemben -, hogy amikor jeleztem azt, hogy fontosnak tartanék egy személyes találkozót, akkor rögtön meghallotta a kérésemet és egy héten belül találtunk is időpontot. Holott ez most egy nagyon feszített időszak.
A beszélgetésünk során nagyon hamar megértettem, hogy ő lesz az, aki a két korábbi főnökömtől tanultakat egy teljes egésszé gyúrja majd bennem. Most lesz majd teljes a csomag. Van is erre egy svéd kifejezés, a 'Knyta ihop säcken' . Ez a szó fejezi ki azt, amikor egy zsáknak bekötöd a száját miután már mindent belepakoltál, amire szükséged lehet az utadon. Így van ez az életben is: összegyűjtünk magunkban, amit csak lehet, bekötjük az élet zsákjának száját, s útra kelünk az édes, vagy éppen nehéz terheinkkel.
Tőle fogom megtanulni azt is, hogy amikor egy céget vezetsz, akkor az első és legfontosabb dolgod az, hogy felépítesz egy struktúrát és szabályrendszert. Méghozzá azért, hogy képes legyél érzelmek nélkül kontrollálni egy cég életét. A szabályok jelentik ugyanis mindennek az alapját, nélkülük nem tudnánk működni. Azért vannak érzelemmentes elvárások, mert csak ezek mentén, ezek segítségével lehet egyben tartani egy nagy rendszert. Ráadásul minél többen vagyunk részesei ennek a nagy rendszernek, annál fontosabb, hogy legyenek szabályok is.
Ő is átvett egy számára teljesen új céget, a Kinnarps-ot, az első lépése pedig a szabályok lefektetése volt. Világosan elmondta, hogy melyek a keretek. Ha pedig ezek nekünk kényelmetlenek, akkor nem mi vagyunk az ő emberei. Az ő feladata ugyanis az, hogy ezt a céget nyereségesen továbbvigye a következő évszázadba. Ezért kellenek a szabályok, amelyek világosan és érthetően kifejezik azt, hogy mik az elvárások és mi az irány. Ha ez megvan, akkor persze jöhet a barátság.
A szabályok segítenek abban is, hogy főnökként megfelelően tudd coach-olni, támogatni a kollégáidat. Így tisztán láthatod, hogyan mozognak az adott rendszerben. Nem érzelmek, hanem szabályok alapján kell visszajelzést adni az embereknek. Ezt én most fogom megtanulni. Most jött el az ideje annak, hogy hátrébb lépjek az érzelmek terén és úgy fejezzem ki az elvárásaimat és azt, hogy mit szeretnék és hogyan. Erre alapozva kell majd visszajelzéseket adnom. Akik pedig partnerek lesznek ebben, őket megfogom és viszem magammal tovább, illetve igyekszem segíteni a fejlődésüket.
Nálam eddig egy kicsit túlsúlyba kerültek az érzelmek, pedig annyira nem szabad elmerülni bennük. Fontosak, ez nem is kérdés, de hagyni kell, hogy előbb a számok beszéljenek. Az új főnököm a matekot az érzelmek elé helyezi és hát lássuk be, igaza van: azért vagyunk ugyanis itt, hogy elsősorban dolgozzunk és aztán legyünk barátok. A kereteken belül viszont segíteni kell a szárnyalást.
Talán így lehet a legkevésbé melléfogni és csalódni.
