“A híd szerepét kívánjuk betölteni” - Martinkó József

Hiába gyönyörű és izgalmas szakma az építészet és a belsőépítészet, ha valaki a szakbarbárság börtönébe szorulva egyáltalán nem vagy csak ritkán képes megtalálni a közös hangot a külvilággal. Holott az említett szakmák esetében egy-egy félreértés, vagy nem pontosan tisztázott kérdés komoly fejtöréseket, de akár szabad szemmel is elég jól látható összegeket is jelenthet. Martinkó József szakmán kívülről érkezettként eltökélt szándékkal igyekszik segítséget adni ahhoz, hogy minél kevesebb ilyen félreértés történjen. Egyszerűen fogalmazva a megrendelő és az alkotó közötti hatékony kommunikációt tűzte zászlajára. Hívhatjuk ezt akár hivatásbeli ars poeticájának is. Majdnem két évtizede a tekintélyes OCTOGON magazin főszerkesztőjeként dolgozik küldetésén, mellette napi- és hetilapokban is gyakran publikált kortárs építészeti témákban. Ezt kívánja képviselni a KREA és a Kinnarps közös pályázatának egyik zsűritagjaként is.

 

Biztos vagyok benne, hogy nem én leszek az első, akiben felmerül a kérdés, hogyan alakulhatott az úgy, hogy egy bölcsész főszerkeszti az egyik legmenőbb építész magazint.

Az a helyzet, hogy idestova 18 éve foglalkozom építészettel és dizájnnal, egyébként pedig valóban bölcsészként végeztem az ELTE magyar szakán. Abszolút furcsa vargabetűvel kerültem a szakmába, ez igaz. Ugyanakkor én úgy látom, hogy túlságosan sok olyan médium van, amelyik a szakmai köldöknézegetésről szól. Önmagán belüli szakmai kérdésekben kommunikálnak, miközben valójában az építészet, a város és a házak a mindennapi emberek életét befolyásoló, az életünket átszövő dolgok. Egyszerűen túl fontosak ahhoz, hogy ezt bezárjuk egy szakmai párbeszédbe. Szerintem az egy nagyon rossz irány volt, hogy építészek tulajdonképpen egymás házairól írtak. Az Octogon magazin egyik küldetése az, hogy hozzunk létre egy olyan közös nyelvet vagy platformot, amelyet használni tudnak a laikusok is, vagy olyanok, akik más esztétikai területekkel foglalkoznak - színházzal, gasztronómiával, ilyesmivel. Mondok egy egyszerű példát! Van egy megrendelő, aki mondjuk egy villában szeretne élni. Van ehhez pénze, de nincs építész diplomája. A kérdés az, hogyan alakít ki kommunikációt a tervezővel? Erre adunk mi választ. Vagy mondjuk ugyanígy beszélhetünk irodatervezésről is. Adott egy cég, amelyik tud magáról bizonyos dolgokat, tudja hány alkalmazottja van, mekkorát kíván növekedni és így tovább. Azt viszont nem tudja pontosan, hogy a hatékonyságához, a kollégák egészségéhez, a működéshez hogyan járulhatna hozzá az az enteriőr, amiben dolgozni kéne. Ezért hív be szakembereket a projektbe. 

Akkor van baj, amikor elkezdenek elbeszélni egymás mellett a szakember és a megrendelő. Az előbbi sokszor ugyanazt gyártja le mindenkinek, az utóbbi meg nem tudja pontosan, hogy mire is jó egy tervező és mit kérhet tőle, hiszen számára minden iroda ugyanolyan. Az Octogonnal mi megpróbálunk a fotókon és a szövegeken keresztül támpontokat adni ahhoz, hogy ez a párbeszéd elindulhasson és aztán működhessen. A híd szerepet kívánjuk betölteni a lappal.

A Kinnarps is megalkotta a saját koncepcióját a párbeszéd elősegítésére: ez a Next Office. Ami persze jól hangzik, de azért van kihívás bőven.

Ahogy én látom a magyar piacot, ez egy elég korai felismerés volt a Kinnarps részéről, ebben nagyon progresszívek. Átlátják a problémákat és azt, ami mostanában gyűrűzik be Magyarországra is: mindenki az új nemzedék szakembereire vadászik, akikből viszont egyre kevesebb van. Ráadásul teljesen másként szocializálódtak, más háttérrel érkeztek, mint akár a csupán 10-15 évvel ezelőtti szakemberek. Közrejátszott ebben a digitalizáció, a social network és még sok minden más. A régi típusú irodatervezés pofonegyszerű volt: egyik oldalon bejött egy adat, te pedig tudtad, hogy a másik oldalról milyen erőforrásokat rendelsz hozzá és hogyan kell működnie majd ennek a szisztémának. Az embereket meg közben - mint kis alkatrészeket - beépítették ebbe az egészbe. Egyszerű volt és arctalan. Na, ez most radikális átalakuláson megy keresztül. A cégek ugyanis rájöttek arra, hogy azok a megoldások és szolgáltatások, amelyeket ők nyújtanak, az már egyszerűen nem vonzó a fiatalok számára.

Erre tényleg rájöttek, vagy csak egy jól hangzó gondolat a felismerés?

Kénytelenek, ugyanis napi szinten érzik azt, hogy teljesen más dolgok érdeklik már a fiatalokat. Nem feltétlenül a szakmai előmenetel, karrier meg ilyesmik. Ez egy nagyon erős változás. Ez a változás látható abban is, ahogyan az erőforrásainkat, a laptopjainkat, a kütyüjeinket használjuk napi 6-10 órán keresztül. Szinte az egész életünket a mobiljainkon éljük. Valahogyan meg kell találni ennek az integritását. Közben meg az egész nyugati világban az a probléma, hogy nem jutnak munkaerőhöz. A jövőkutatások szerint erre majd az automatizáció és a robotizálás fog válaszolni. Ám addig is szembe kell nézni azzal, hogy a fiatalok célja már nem a munka és nem az, hogy a munka világában találják meg a boldogságot. Tulajdonképpen azt gondolják, hogy az egész életüket le tudják élni anélkül, hogy a hagyományos értelemben véve bárhol is dolgoznának.

Ha belegondolsz, vicces, hogy építészetről beszélünk úgy, hogy könnyen lehet az, hogy 10-20 éven belül már nem is lesznek irodák.

Valóban nem nagyon lesznek irodák. Már most is láthatjuk, hogy mennyire terjednek az olyan modellek, mint a home office, ami tíz éve még botrány lett volna. Elképzelhetetlennek tartották, hogy valaki nem úgy működik, hogy bemegy valahová, lejelentkezik, nyolc órát ledolgozik, aztán hazamegy. Közben pedig egyre nyilvánvalóbb az, hogy ez a modell nem hatékony. Kiégeti a munkatársakat, nem tudnak kötődni a cégekhez és nem tudnak családot alapítani. Ez az irodatervezés szempontjából azért érdekes, mert arra kell készülni, hogy az emberek egyre kevesebb időt töltenek majd az irodákban, de legalábbis egyetlen asztalnál. Ez utóbbira sokat emlegetett példa a Fosterék irodaháza, amit az Apple-nek terveztek. Rémálom a telekméret és a gépészet szempontjából, ugyanakkor rendkívül fontos a munkavégzés szempontjából. Az Apple-nél ugyanis abban látnak előnyt, hogy az emberek sokat mozognak az épületen belül. Végeztek egy kutatást és látták, hogy a leghatékonyabb dolgok a spontán találkozásokból jönnek létre, vagyis ha sokat kell gyalogolnod a házban. Így ugyanis több lehetőséged lesz a véletlenszerű találkozásokra, amelyek segítségével utólag tudsz megoldani bizonyos dolgokat, hiszen új ismeretségekre teszel szert a cégen belül. A régi toronyházas szerkezetben, ahol minden nap ugyanakkor érkeztél meg, ugyanarra az emeletre mentél fel, ugyanazokkal találkoztál erre nem volt esélyed. Az nem túl inspiráló és kreatív, ha hosszú éveken át ugyanazokról a helyzetekről gondolkozol ugyanazokkal az emberekkel. A véletlen találkozásokat segítő irodaterek azért nem ismeretlenek. Tulajdonképpen az egész co-working szisztéma is így működik: olyan emberek bérelnek helyet egymás mellett, akik inspirálják egymást.

Mit lehet mondani a fiatal építészeknek, dizájnereknek a szinte követhetetlen gyorsasággal változó trendek között?

Az a helyzet, hogy egy kicsit fordítva kell nézni ezt a dolgot: inkább a cégek tanulhatnak tőlük. Sokkal nagyobb szerepe lett annak, hogy mit akarnak ők, hiszen ők a jövő mérnökei és szakemberei, sokkal többet tudnak a saját nemzedékükről. Közben azért nem szabad elfelejteni azt sem, hogy egy fiatal tervező általában úgy kerül ebbe a közegbe, hogy azt gondolja mindent meg tud változtatni. Azt az egyet persze nem tudja, hogyha egy vonalat másként húz, akkor az százezer euró formájában jelenik meg a gyártási költségben. Egy gyártási folyamatot átszervezni óriási befektetés. Ennek az eredményét látjuk sok helyen, például az autóiparban is. Unalmassá váltak az autók, egyben funkcionálissá, praktikussá a gyártási folyamatok. Nyilván ez sem egy ideális helyzet.

Szóval előremutatónak nevezhető a Kinnarps és a KREA együttműködése?

Hogyne! Az egy nagyon fontos dolog, hogy odafigyeljünk arra, hogy mi történik az oktatásban. Tudnunk kell azt, hogy az oktatásban milyen lehetőségek, vágyak, meg egyéb dolgok fogalmazódnak meg. Nagyon nagy a verseny az új munkaerőért. Nem meglepő, hogy nagyon sokan próbálnak már az iskolában a diákok közelébe kerülni.

A KREA-ról mi jut eszedbe először?

Úgy látom, hogy nagyon jó szakmai munka folyik ott. A tanári kar jelentős része olyanokból áll, akik egyébként más dolgokkal is foglalkoznak, van mondjuk egy saját cégük és konkrétan a szakmájukból élnek. Ebben a tekintetben sokkal rugalmasabb tud lenni az iskola és a kínált tudásanyag is aktuálisabb és izgalmasabb. Találkozom olyan tervezőkkel, belső építészekkel, lakberendezőkkel, akik a KREA-ban végeztek 8-10 évvel ezelőtt, ma pedig már ott vannak a szakmában és teljesen jól működnek. Szerencsére a KREA-ban nem a hagyományos, bemagolós dolgot nyomják, hanem odafigyelnek arra is, hogy a fiatalok későbbi megrendelőivel hatékonyan működjön majd a kommunikáció. Nyomonkövetik a piac változásait és ehhez igazítják az átadni kívánt tudást is. Nagyon magas színvonalon zajlik az oktatás a KREA-ban.

Mit kaphatnak ők a Kinnarps-tól?

A Kinnarps életében iszonyatosan fontos szemléleti tőke az, hogy ők skandinávok. Nem véletlen az Ikea és a hasonlók sikere. Ha belegondolunk, olyanok náluk a klimatikus viszonyok, hogy akár fél évet is zárt térben kénytelenek eltölteni. A tér belső működése, a tárgyak működése és emellett az esztétikum iszonyatosan fontos. Egyszerűen azért, mert máskülönben nagyon rosszkedvű, depressziós és hatékonytalan munkatárs lesz az, aki nem érzi jól magát a munkakörnyezetében. A skandinávok tapasztalatai aztán nagyon jól átültethetők és nagyon jól működnek a globális piacon is. Ez egy fontos dolog és nagyon nagy kincs. Szerintem ők jól is sáfárkodnak vele. Elég csak szétnézni a budapesti bemutatótermükben vagy ránézni a megvalósult projektjeikre és nagyon jól látszik, hogy itt tényleg nagy változás zajlik. Ezekre az új trendekre pedig válaszokat kell adni, erős reflexiót. Nekik megvan ehhez a tudásuk.



Milyen változásokra gondolsz a már említetteken túl?

Ma már nem az imidzsépítés a lényeg, ha egy iroda kialakításáról beszélünk. Nem az a legfontosabb, hogyha valaki bemegy egy cég irodájába, akkor ott hanyat essen, hogy úristen mennyi pénzt költöttek erre az egészre. Sokkal fontosabb, hogy inkább emberközpontú legyen és az ott dolgozók igényeit kielégítse. Illetve nagyon érdekes megfigyelni a startup-kultúra hatásait és azok változásait is. 5-10 éve szabályos forradalomnak indult, egyre több olyan iroda született, ami inkább játszótérre hasonlított. Bár ez nagyon felszabadító első blikkre, de aztán kiderült, hogy túl sok időt töltenek az emberek az irodákban. Az összes baráti és szakmai kapcsolatuk oda kötődött, ott volt az összes feladatuk, az életük. Az irodán kívüli dolgok pedig elkezdtek leépülni, például az, hogy valaki mennyit él meg a szociális közegéből. Holott a külvilágból kell behozni az ötleteket, ott lehet igazán inspirálódni. A bezárt emberek azonban egyszer csak elveszítik az ötleteiket, kiégnek.

Most jön az, hogy meg kell találni az egyensúlyt: emberközpontú, laza és inspiráló legyen az iroda, de ne váljon zárt buborékká.