Paukovics Gábor

“A fiatalokkal való párbeszéd az első lépés.”

A magát kreatív történetmesélőnek és érzelmes cselekvőnek tartó Paukovics Gábor a Kinnarps egyik esszenciális koncepciójának, a Next Office-nak a regionális hajtómotorja, mondhatjuk úgy is, hogy a lelke. Egy sor nemzetközi nagyvállalat után érkezett meg a svédekhez, ahol már több mint két éve dolgozik a cég misszióján és igyekszik minél kifinomultabb és érzékenyebb módszerekkel együttműködni a régió piacain. Célja, hogy az üzleti mentorokhoz hasonlóan, közösen gondolkodva segítse az ügyfeleket abban, hogy minél inkább a munkatársaik igényeihez igazodó munkahelyi környezetet teremthessenek meg, ezzel is hozzájárulva az emberi képességek minél teljeskörűbb kiaknázásához, a tehetség kibontakoztatásához. Szeretné, ha irodáink minél emberibb arcot ölthetnének, s olyan helyekké válhatnának, ahol a legtöbbet ki tudjuk hozni magunkból. A KREA és a Kinnarps közös pályázatán Gábor is a zsűritagok között foglal helyet.

Miért fontos együtt dolgozni a fiatalokkal, kiváltképp a KREA-val?

Kezdem onnan, hogy egy komoly építészstúdió azért képben van azzal, hogy mi a Kinnarps és kik vagyunk mi. Ismeri a munkáinkat, sőt a konkurencia munkáit is. Sok stúdióval megvan a működő kapcsolatunk, megittuk már azokat a bizonyos kávékat, megvoltak azok a bizonyos beszélgetések, amelyek a közös munkát megelőzik. Viszont az a helyzet, hogy a fiatalok közül sokan még nem ismernek minket annyira, amennyire kellene. Egy komoly feladat az, hogyan lehet a feltörekvő generációnak egy pozitív képet mutatni a cégedről. Ez ugye azért fontos, hogyha majd az a fiatal eljut ahhoz az adott ponthoz, amikor kilép a munkaerőpiacra, akkor már ismerjen minket és ismerje az értékrendünket, tudja azt, hogy mit csinálunk és gondoljon majd ránk úgy, ahogyan mi gondolunk most rá. Értem ez alatt például a jelenlegi versenyt. Amelynek a végén nem mellékesen értékes tudást és tapasztalatot adunk - a díj mellett nyilván.

Ez az egyik rész. A másik pedig az, hogy elkezdtünk beszélgetni itt a cégen belül arról, hogyan tudnánk a Next Office koncepciónkról, a valóságról, élő példákról gyűjtött tapasztalatokat és tudást - mit és hogyan csinálj, vagy ne csinálj, mely hibákat kerüld el - átadni. Úgy, hogy annak értelme is legyen. Erről ment a diskurzus, amikor teljesen véletlenül bejött a képbe a Krea, szerencsére ők is hasonló irányban tapogatóztak, így összeállt ez a terv.

Na, de miért fontos személyesen neked, Paukovics Gábornak?

Azért, mert épp elégszer láttam már azt, hogyan tud egy nagyszabású irodaprojekt teljesen félremenni és ez hogyan tud később az ott dolgozók, vagy az azt létrehozók rovására menni. Hogyan tud olyan fejfájás és teher lenni, amelyet senki sem ért, mindenki csak mutogat, majd végül mindenki csak legyint és megpróbálják elintézni azzal, hogy reménytelen tűzoltás gyanánt bedobnak egy babzsákot az irodába, vagy egy trendi kávézót a legalsó szintre - mondván, hogy ezek majd mindent megoldanak. Nyilván ez így nem jó. A piac tele van rossz példákkal, amelyeket az utánzók is csak tovább másolnak - nem ritkán még azt is rosszul. Az a maréknyi ember, aki ebben a szakmában jót akar, kisebbségben marad és rájuk sütik azt, hogy “ők a furák”, végül pedig maradnak a béna kifogások. Ennek szeretnénk elébe menni. Több út is van, egyik sem könnyű, de talán a legkönnyebb az, hogy megkeressük azokat, akik még nincsenek benne ebben a szakmában, ebben a körforgásban és ők kapjanak egy képet a mi elképzeléseinkről.

Amely szerint?

Nézd, az építészet szemszögéből nézve talán nem az irodatervezés a legizgalmasabb ág. Viszont nekünk azzá kell tennünk, mert emberek ezreinek az életére hat. Az építésznek is értenie kell, hogy milyen erő van a kezében, miért felel és igenis akarjon felelni érte. Jelenleg nincs túl jó kommunikáció a folyamatok résztvevői között. Ha a megbízód sem érti, hogy pontosan mit tudsz neki adni, akkor az irodatervezés meg fog maradni egy alacsony szinten. Később meg csak jönnek az olyan gondolatok, minthogy “ú, ha tudtuk volna ezt, hogy az embereknek nem tetszik, nem használják, fölöslegesen költöttünk rá, elavult, már nem ez a trend”. Aztán majd egy ilyen helyzetben eldöntheti a cég, hogy van-e pénze és ideje helyreállítani a hibákat. Azt hiszik, hogy csak a Google és más hasonló vállalatok engedhetik meg maguknak, hogy valóban szerethető és működő irodáik legyenek és ezért aztán változatlan hibák között keringenek hosszú időn át. Nekünk hiába vannak jó ötleteink és egy jó víziónk, sokszor mi is abba a válaszba, vagy reakcióba ütközünk, hogy “persze, de az csak a svédeknél működik”.Ez senkinek sem jó hozzáállás - sem az építésznek, sem az ügyfélnek, sem pedig nekünk. Ezen változtatnunk kell, a fiatalokkal való párbeszéd pedig ennek az első lépcsőfoka. Nekem az a fontos, hogy szerepet vállalhatok ebben.

Honnan tudod, hogy a fiatalok megértenek majd titeket, vagy tudtok olyat mondani nekik, amit izgalmasnak találnak majd?

Szerintem nem elhanyagolható helyzet az, hogy magam sem vagyok túl idős, kis túlzással korombeliek ülnek a KREA iskolapadjaiban, nem áthidalhatatlan ez a “gap”. Ráadásul bőven van tapasztalatunk ahhoz, hogy okosan tudjunk meríteni a meglévő lehetőségek közül és egy elég pontos képet festeni arról, hogy az irodatervezés - a piacon leggyakrabban előforduló irányokon túl - miket rejt még magában. El tudjuk mondani azt is, hogy miért és mitől félnek az ügyfelek, ezek mentén pedig miket és hogyan lehet megvalósítani. Összességében adunk egy elég teljes képet arról, hogy mi megy most a piacon. Azt mondjuk a fiataloknak, hogyha nekik ez jó, akkor csinálják, de ha változtatni szeretnének, ha ennél többet is tudnak, akkor szeretnénk, hogy tisztában legyenek azzal, hogy mi miben tudunk segíteni. De legalábbis szeretnénk, hogy értsék azt, hogy mik és miért történnek.

Miért jó átadni olyan tudást, olyan koncepciót, amelyet még talán a piac nagy része sem ért feltétlenül?

Van egy eszközünk, amelyet bemutatunk és elmondjuk hogyan működik. A legfontosabb, hogy ki tudjunk alakítani egy olyan képet az irodatervezésről, amely túlmutat azon, hogy beteszünk egy helyiségbe egy bútort, több mint felhúzni a falakat és betenni valami jópofa geget. Így ugyanis csak félre fog menni az egész. Olyan, mintha nyitnánk egy mostanában divatos kávézót, rengeteg pénzért berendeznénk, kialakítanánk a hangulatos dizájnt, vennék profi kávégépet, mindent, csak néhány dolgot hagynánk figyelmen kívül. Mondjuk a kávét, meg a baristát. A betérő vendégek lehet, hogy nem is tudnák elsőre megfogalmazni, hogy mi nincs rendjén, csak azt éreznék, hogy valami nagyon “fake”.  Ha nem tudja bármilyen tulajdonos a célcsoportjára szabni azt, amit ő árul - legyen egy munkáltató által kínált munkahely, vagy egy építész által nyújtott tervezési munka -, akkor azt nem fogják megvenni. Nagyon sok félreértés lesz és állandóan újra kell tervezni azt a terméket. Hogyha azonban értik azt, hogy ki a célcsoport, mik a korlátok, milyen eszközök állnak rendelkezésre, minél több opciót tud felvázolni a tervező a megrendelőnek, annál inkább megbíznak majd benne és a szakértelmében.

A KREA, mint intézmény szerinted miért izgalmas?

Megmondom őszintén, hogy sok kapcsolatom nem volt korábban velük, de az ismeretségi körömben mindig megfordult valaki, aki korábban ott tanult. Mindenfélére kell gondolni: fényképész, grafikai tervező, építész. Bármikor ránéztem a munkájukra, egy pozitív kép alakult ki bennem. Úgyhogy egy megbízható márkának tartom ezek alapján a KREÁ-t. Meglátogattuk őket és csak erősödött ez a kép: egy nagyon elhivatott, nagyon erős és nagyon cool szervezet. Mindenképpen értékelem azt, hogy ma Magyarországon a szent szakmák - orvos, ügyvéd, mérnök, közgazdász - mellett is van még élet, van egy hely, ahol a kreatív iparági szakmákat elég magas szinten el lehet sajátítani, normális körülmények között. Abszolút tudást, kreativitást ad át, emellett önállóságra nevel. Jó látni, hogy piacképes szakemberek kerülnek ki onnan.

Milyen fogódzót lehet adni a fiatal tervezőknek, akik pont a kellős közepén vannak egy gyökeres átalakulásnak az irodatervezésben?

Sok mindennek nem lehet látni még a végét, de muszáj képben lenni a változásokkal. Valóban itt vannak ezek az új, izgalmas trendek, mint mondjuk a co-working. Ami korábban nagyjából azt jelentette, hogy pici, nem tőkeerős, független startup-cégeknek kellett valamilyen hely, ahová beülhetnek - mert saját irodára nem nagyon van pénz -, úgyhogy keresnek valakit, aki ad a fejük felé tetőt, eléjük meg asztalt, ad netet, áramot, kávét. Akik annak idején ezt elkezdték, ma már nagyra nőtt, sikeres cégek, mégis a co-working az ő nevükkel nőtt össze. A már nagy cégek pedig észrevettek, hogy ezek az egykori kis startupok mégiscsak tudhatnak valamit, ha pár éve még csak öten voltak, ma pedig már ötezren, ők nagy cégként pedig csak a 120 éves múltjukkal próbálják tolni még mindig ugyanazt a terméket - legfeljebb három százalékkal átdizájnolva, tíz százalékkal drágábban. Sokan közülük csak annyit fogtak fel, hogy biztosan azért olyan menők ezek a startupok, mert jópofa irodáik vannak. Úgyhogy átvették a csocsóasztalokat, meg a babzsákokat, meg az olcsó vintage-pub dizájnt. Ráadásul ezek a nagyra nőtt startupok óriásokként is egészen másként viselkednek: kiszemelnek egy országot, leszerződnek egy adott céggel, aki mindent megold nekik az irodával kapcsolatban a helyiségtől kezdve, a cateringen át, a használt rendszerekig, személyzetig mindent. Aztán három év múlva továbbállnak. Mindössze néhány országra tőlünk már így működnek.

Ha alig párévente arrébb mennek ezek a nagyvállalatok, akkor az ilyen kvázi instant-munkákról fog szólni az irodapiac? Nem nagyon lehet így maradandót alkotni...

Pont a változatosság jelenti az egyik fogódzót. Ahogyan a divatban, vagy az autóhasználatban, úgy a mi világunkban, az irodáknál is egyre inkább jön be az, hogy semmi sem a tiéd. Nem fog már 5-10 évre szólni egy iroda. A tér ugye azért fix marad, hiszen ekkora épületeket nem fognak pár évente lebontani, majd újra felhúzni, úgyhogy egyre inkább jönnek majd az igények az áttervezésre, a változtatásra. Nézzük csak meg azt, hogy milyen rettenetesen érdekes az, hogyan változott a munka világa! Az ötvenes években a “munka” az kvázi egy hely volt. Apa reggel elment dolgozni a gyárba, a hivatalba, bárhová, ahol a munka akkor kezdődött, amikor megérkezett és véget ért akkor, amikor eljött. Nem volt home office, meg útközben a telefonon e-mail nézegetés, ilyesmi. A munkába tartó utazás során történt meg a mindshift: az otthont elengedted, a munkát pedig fölvetted. Ma pedig már az egész összefolyt. Ott tartunk, hogy egyetlen mindset van: a sajátod. Ezért van az, hogy a fiatalok sokkal határozottabban váltanak szakmát, váltanak munkáltatót, mennek el saját vállalkozásba, freelancer-nek, digitális nomádnak, hasonlónak, mert nekik természetes, hogy elmosódnak a határok. Ez persze az egyik véglet, de azt láthatjuk, hogy egy átlagember életében sem nagyon lehet észrevenni azt, hol kezdődik az otthon és hol a munka. Nyilván ezt a technológia változása is magával hozta. Az egész kultúra változott. Hirtelen a munka akár menő is lehet. Nem csak sok pénzt lehet keresni vele, de lehet izgalmas, cool is. Lehet egyszerre három, vagy még több szakmád. Ahogyan változik a világ, ahogyan mennek előre ezek a hullámok, úgy változik az élet egyre több területe. Eddig az irodák megtehették azt, hogy maradnak ugyanolyanok. Ha belegondolunk egy iroda nem sokat változott: egy biztosító A-kategóriás irodája nagyjából ugyanúgy nézett ki az ötvenes években, mint ma. Pont ezek a cégek tartanak most ott, hogy valamit változtatni kellene. Hiába variálgatják, hiába dolgoznak a legjobb belső építészek a helyiségeken,, hiába imádják az új terveket és dizájnt a CEO-k, valami miatt mégsem működik. A fiatalok nem szeretik. Most még a legkönnyebb megoldással próbálkoznak, a felszínt cserélgetik, színt váltogatnak, módosítják a brand-et. Hamarosan viszont még nagyobb változások jönnek. Ezért lesz a tervezőkre még nagyobb szükség. Az ügyfelek is kénytelenek lesznek megérteni azt, hogy ők nem építészek, nem dizájnerek, nem tervezők, mégha azt is hiszik. Egyszerűbb, hatékonyabb és végső soron olcsóbb lesz felkérni egy szakértőt. Ez tehát a fogódzó a pályakezdők számára.

Mit kaptok a fiataloktól?

Reményt. A reményt arra, hogy más válaszokat fogsz kapni egy fiatal tervezővel folytatott beszélgetés során, mint egy régóta piacon lévő szakemberrel, vagy partnerrel. Illetve reményt arra, hogy más kérdések fognak felmerülni, méghozzá olyanok, amelyek inspirálnak és elgondolkodtatnak.  Most tudjuk elvetni a magját a jövőbeli tök laza dolgoknak. Ezek a srácok visszajönnek majd hozzánk egy év múlva azzal, hogy “figyu, emlékszem rátok, tök jó élményeim vannak veletek kapcsolatban. Van egy cég, amelyikkel elkezdtünk beszélgetni egy projektről, kéne segítség, gyertek velem, beszélgessünk együtt!” Abba az irányba szeretnénk vinni az ipart, hogyha valaki rájön arra, hogy valami gond, vagy kihívás van, akkor beszélgethessünk egymással. Merjünk másra is gondolni a helyzet megoldásával kapcsolatban. Merjünk segítséget hívni, merjünk gondolkodni! Jobb lesz a végtermék, jobb lesz a munkavállalóknak, jobb lesz az egész iparnak, ha változatosabb megoldások és boldogabb felhasználók lesznek majd.