a társasági élet jelentősége a munkahelyen

A munkahely mindig is fontos találkozóhelynek számított az emberek életében. Ám most, hogy megválaszthatjuk, hol és milyen módon dolgozzunk, az iroda szerepe - mint közösségi tér - még inkább előtérbe került. Megfelelő berendezés esetén erősíti a márkát és elősegíti a pozitív vállalati kultúra kialakulását.

„Culture eats strategy for breakfast” azaz „A kultúra sokkal fontosabb, mint a stratégia” - egy örökbecsű mondás Peter Drucker vezetői tanácsadótól. * Ez alatt azt érti, hogy egy vállalat rendelkezzen bár a legjobb stratégiákkal, ha a vállalati kultúra nem erős, továbbá a munkatársakat nem vonták be a vállalat életébe, a siker elérése sem lesz egyszerű. Az iroda találkozóhelyként betöltött szerepe az egyik legfontosabb építőköve a jó vállalati kultúra kialakításának. Manapság, amikor szabadon megválaszthatjuk, hogy egy irodában, otthonunkban, egy hotel előterében vagy egy kávézóban dolgozunk, különösen fontos, hogy az iroda képes legyen felvenni a versenyt a többi opcióval. Megfelelő kialakítással és berendezéssel egy iroda olyan hellyé varázsolható, ahová a dolgozók szívesen járnak. Ilyen módon hatékonyan teremtheti meg a vállalati kultúrát, az együttműködéssel pedig még könnyebben születnek kreatív megoldások, amely nem csak a szervezet és a vállalat növekedésében, hanem fejlesztésében is segítséget nyújthat.
* Kinnarps Trend Report no. 2

„A kultúra sokkal fontosabb, mint a stratégia”

Peter Drucker

Az emberbarát munkahely

Az igazság az, hogy a legtöbb ember nem csak azért dolgozik, mert kell, hanem hogy tagjává váljon egy közösségnek. És igen – emellett még boldogan dolgozunk is: Leesman több, mint 70 000 embert vizsgált meg, az eredmények pedig azt mutatják, hogy csupán 17%-uk dolgozik otthonról. * A munkahelyen válunk a közösség, a munkacsoport és az emberi környezet részévé. „Az emberbarát irodáknak” olyan alapvető emberi szükségletünket is szem előtt kell tartaniuk, hogy az alkalmazottaknak lehetőségük legyen közösségi életet élni. Ha az iroda olyan szociális központként működik, ahol az emberek szívesen töltik az idejüket, az a dolgozók jó közérzetéhez vezet.
* Kinnarps trendrapport nr 2

„pont, mint otthon”

A jelenlegi irodák sok szempontból emlékeztetnek otthonainkra. Eldönthetjük, hogy mit szeretnénk csinálni és hol. Emellett arra is lehetőség van, hogy több különböző feladatot ugyanabban a munkakörnyezetben végezzünk el – ami hasonlít ahhoz, ahogy például otthon a nappalinkat használjuk.  Ahogy a munka és a családi élet között elmosódnak a határok – és ahogy a munkahely fokozatosan olyan hellyé válik, ahová megválaszthatjuk, hogy bemegyünk-e – kiemelkedően fontos, hogy a munkahelyi környezet ne steril, sokkal inkább otthonos legyen. Természetesen az otthonosság nem azt jelenti, hogy az irodának úgy kell kinéznie, mint egy nappalinak, hanem azt, hogy az otthonunkhoz hasonlóan vannak bizonyos környezetek, amelyek többféle tevékenységet is támogatnak. Más szóval mondva nem elegendő, ha csak az egyéni és koncentrált munkának biztosítunk helyet. Mivel az egyéni munkavégzés helyett egyre többet dolgozunk közösen a feladatokon, fontos, hogy olyan területek vegyenek minket körül, amelyek elősegítik a beszélgetést és a kapcsolatépítést. Ezért van szükség olyan helyekre, amelyek megteremtik a spontán beszélgetések és a mélyebb együttműködés lehetőségét. Számtalan elrendezés elképzelhető – a nyugodt beszélgetésekre alkalmas ülőbútoroktól kezdve egészen a munkaközpontú projektkörnyezetig. 
 

Berendezés társasági eseményekhez

A változatos, hangulatos terek hozzájárulnak a közösségi érzés és a vállalati kultúra megerősítéséhez. Gyakran akkor születnek a legjobb ötletek, amikor az ember úgy tud beszélgetni a munkatársaival, hogy nincs rajta nyomás és nincs teljesítménykényszer. Ha a dolgozókat megkérdezik egy bútordarabról, hogy „Otthon is el tudnátok ezt képzelni?”, és egyöntetű igennel válaszolnak, akkor jó úton járunk.  Amennyiben az irodát éppolyan kényelmesnek ítélik meg, mint az otthonról való munkavégzést, a munkavállalók továbbra is be fognak járni a munkahelyükre, abba a környezetbe, amely fokozott kreativitást és termelékenységet garantál. 

6 inspiráló szociális tér az iroda számára

sokoldalú tárgyalóterek

A társalgó nyilvánvaló találkozási pont lehet az irodában – hasonlóan a szállodák halljához. Itt lehetősége van találkozni a munkatársaival és beszélgetni a munkáról, vagy szocializálódni egy nyugodt környezetben. A lounge ideális hely leülni és megnézni az e-maileket, vagy inni egy kávét és lazítani egy kicsit. A megfelelő belső kialakítással a lounge prezentációknak és eseményeknek is helyet adhat. Ideális az elemes ülőbútorokat használó ülésrend alkalmazása kényelmes fotelekkel, kanapékkal, dohányzóasztalokkal vagy kiegészítő asztalokkal, ugyanakkor praktikus ezek mellett a magasabb bár- vagy kávézóasztalok és székek használata is, amely a rugalmasabb környezethez és az aktívabb találkozókhoz járul hozzá.

hely az elvonuláshoz

Az „elvonulásra kijelölt hely” alkalmas arra, hogy egy kicsit pihenjünk – magunkban vagy másokkal, – átnézzünk egy dokumentumot vagy ellenőrizzük e-mailjeinket. Ez a hely arra is alkalmas, hogy megbeszélések között átmeneti munkaállomásként szolgáljon. Ugyancsak helyet biztosíthat kisebb csoportok rövid beszélgetései számára. Az elvonulásra kijelölt helyeket, példának okáért, magas hátfalú fotelekkel lehet berendezni. A megfelelő magasságú dohányzóasztalok kisasztalként vagy asztalként szolgálhatnak, amelyeken egy laptop tökéletesen elfér.

 

jó társaságban

Az ebéd- vagy vacsoraszünet remek lehetőség arra, hogy nyugodt környezetben, kötetlenül töltsünk el egy kis időt munkatársainkkal és ügyfeleinkkel. Ugyanakkor pár percnyi nyugalmat és csendet is kínálhat. Az éttermet úgy kell berendezni, hogy mindkét alternatívának megfeleljen, nagy étkezőasztalokkal és rugalmasan felhasználható dohányzóasztalokkal. Alkalmasnak kell lennie a gyors személyes feladatok elvégzésére és nagyobb megbeszélések, prezentációk lebonyolítására is, a helyiséget pedig célszerű a társalgó mellett kialakítani.

útközben

A kávésarok gyakorta az irodák legkedveltebb és legnyugalmasabb találkozási pontja. A nap folyamán számtalanszor találkozunk a munkatársakkal a kávégép mellett, és gyakran itt kezdődnek a beszélgetések. Az egyszerűen, például álló magasságú dohányzóasztalokkal és magas székekkel berendezett kávésarok gyors eligazításoknak és mélyebb beszélgetéseknek is otthont biztosíthat.  

ismerkedés a munkahelyen

A bár tökéletes helyszíne a kötetlen ismerkedésnek. Megihatunk itt egy gyors presszókávét, találkozhatunk a munkatársainkkal munka után, továbbá az ügyfeleinket is meghívhatjuk. Ez a kedvelt helyiség rendkívül rugalmasan használható. Célszerű álló magasságú dohányzóasztalokkal és hozzájuk illő székekkel berendezni.

szórakoztató időtöltés a kollégákkal

Néha azt gondoljuk, hogy most a legjobb valami mást csinálni és hagyni, hogy az agyunk pihenjen egy kicsit. A ping-pong asztallal, biliárdasztallal vagy egyéb játékokkal felszerelt játszószoba lehetőséget kínál a kötetlen együttlétre, amely során kreatív ötletek születhetnek. Érdemes a helyiséget különböző puhaságú és magasságú székekkel és eltérő magasságú dohányzóasztalokkal felszerelni, amelyek megkönnyítik, hogy hamar visszatérjünk a munkához, ha például kezdődik egy megbeszélés. 

Ön is szeretne szociális tereket kialakítani az irodában?

Lépjen kapcsolatba velünk