Projekt: Airbus

ADATOK

Ügyfél:
Airbus

Terület:
18.000 m2

Épületek: 
4

Emeletek:
4

Befejezés dátuma:
2021

Munkavállalók száma:
1600

Építész:
Estudio Lamela

A siker megtervezése

Az alapos előkészítés és a világos elképzelések fantasztikus belsőépítészeti megoldásokat tesznek lehetővé. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az Airbus 18000m2 új munkaterületet alakított ki összesen négy, Madrid közelében található épületben. A hatékonyabb működés, valamint a jobb munkahelyi ergonómia és kényelem érdekében a projekt rávilágított az adatgyűjtés és az adatok optimális felhasználásának értékére.

Az Airbus úttörő szerepet tölt be a repülőgépiparban, hosszú múltra tekinthet vissza az iparág vezető kereskedelmi repülőgépeinek tervezése, gyártása és szállítása terén. Mivel a vállalatnak már van egy jelentős európai központja Spanyolországban, egy másik telephelyét is fejleszteni kívánta Getafe-ban, Madrid mellett. Ez a projekt négy új épület létesítését foglalta magába.

Az új telephely tényleges építési részén kívül az Airbus elkötelezte magát egy olyan új munkamódszer bevezetése mellett is, amely javítja a hatékonyságot, és lehetővé teszi a személyzet és a részlegek átszervezését. Ennek következményeként alapjaiban gondolták újra az elrendezést és a tervezést.

TÁMOGATÁS A MUNKATÉR TERVEZÉS SZÁMÁRA

Egy új iroda tervezésénél a munkatér elemzés segít feltérképezni és elemezni a különböző igényeket és a munkamintákat. Speciális eszközök és workshopok segítségével a kollégákat is bevonja a változási folyamatba,így támogatva a dolgozói elköteleződést és az aktív részvételt. Az eredmények alapján pedig javaslatot ad az elrendezésre, a helyfoglalásra és a munkamódszerekre vonatkozóan. A Next Office® munkahelyi elemzésünkről itt olvashat többet.

A nagy méretű tárgyalótermet rugalmasan rendezték be, görgős Fendo székekkel és összecsukható Foldex asztalokkal, ezekkel könnyen átrendezhetővé tették a bútorozást.

Újszerű gondolkodásmódok

A projekt belső beindítása érdekében az Airbus 2019-ben elindította „A jövő munkahelye” elnevezésű kezdeményezést. Ennek célja az volt, hogy közös jövőképet alakítsunk ki a projektről, és a vállalaton belül összehangoljuk minden érintett résztvevő munkáját. A munka részeként számos vállalatot meghívtak egy beszállítói konferenciára, ahol a feladat az volt, hogy kihívások elé állítsák az Airbus céget, és olyan új gondolkodásmódokat mutassanak be, amelyek támogathatják a vállalat szélesebb körű törekvéseit a projekttel kapcsolatban. A Kinnarps a jövő munkahelyéről és annak kialakításáról szóló gondolatokkal vett részt a rendezvényen, és bemutatta a Next Office® munkatérelemzést is, amely segít összegyűjteni a sikeres munkahelyek kialakításához szükséges tudást és adatokat.

Világos folyamatával és intelligens eszközeivel a Kinnarps analitikus megközelítése tökéletesen összhangban volt az Airbus törekvéseivel, és megtörtént az elemzés megvalósítása.

„Már azelőtt elkezdtük ezt az utat, hogy a Covid belépett volna az életünkbe. Szinte sci-fiként hatott, amikor az új munkamódszerekről, a digitalizációról és a távmunkáról beszéltünk, de hirtelen megjelent a világjárvány és a munkavégzésnek ez a módja nap mint nap szóba került. Ez kétségtelenül sokat segített nekünk az új irodakoncepció kialakításában, a gondolkodásmód átformálásában és a csapatoknak a konstrukcióhoz való adaptálásában, amely azon a tevékenységen alapult, amelyet az új épületeinkben dolgozó összes alkalmazottal együtt folytattunk. Olyan jövőt jósoltunk meg, amelyről nem is tudtuk, hogy már a küszöbön áll. Az új bútorokat, a tevékenységek fejlesztésére szolgáló új tereket, a kollaborációs szobákat, az elmélyülésre szolgáló tereket nagyon jól fogadták, és munkatársaink nagyon gyorsan alkalmazkodtak ezek használatához. Kétségtelen, hogy a csapatok tevékenységén alapuló munkaterület egy olyan módszertan, amely itt marad velünk, és egyre több megkeresés érkezik hozzánk, és egyre több olyan ember van, aki szeretne belevágni.” – mondja Lourdes Perez Duran, a Getafe térmenedzsere.

4columns-1.jpg

A Space tárolóegység természetes térelválasztót hoz létre a nyitott térben, és a munkavállalók számára jól megközelíthető helyet biztosít a holmijuk tárolására.

4columns-2.jpg

Az Oberon asztalok 5000 munkaszékkel és Vibe asztali paravánokkal ergonomikus munkaállomásokat teremtenek a nyitott térben.

4columns-3.jpg

Neo bárszékekkel és Serie [E]one sorozatú asztallal berendezett magas ülőhelyes terület a közös munkához. A rugalmas és sokoldalú, görgős Vibe hangelnyelő elősegíti a jó hangzáskörnyezetet, és írótáblaként is szolgál.

4columns-4.jpg

A magas háttámlájú Fields kanapé szoba a szobában érzetű teret formál, és hozzájárul a jó akusztikához. Hátul a Trixagon asztal az 5000[CV] székkel együttműködésre buzdít.

Airbus útja az új iroda megvalósulása felé

2019

Június

Az Airbus meghívja a beszállítói konferenciára azzal a céllal, hogy új elképzelésekkel tegyék próbára őket a készülő irodájuk kapcsán.

2019

November

Az Airbus a Kinnarpsot választja partnerének, és megrendeli a Next Office® munkatérelemzést.

2020

Január - Március

Bevezetik a munkatérelemzést a szervezet működésébe, és az eredményeket bemutatják a vezetőségnek.

2020

Október - November

A világjárvány okozta új helyzet miatt módosításokat hajtanak végre az elrendezésben.

2020

December

Kiírják a belsőépítészeti pályázatot , és a Kinnarps továbbra is az Airbus partnere marad.

2021

Február

Leszállítják a bútorokat és elrendezik az általános belső teret.

columns-high-1.jpg

Az étkező Oberon pillértalpas asztalokkal és Pax székekkel berendezett VIP-részlegét bézs árnyalatú, visszafogott színek jellemzik.

columns fields.jpg

A Fields karosszékek és a dohányzóasztal arra invitál, hogy üljünk le egy kicsit olvasni vagy kötetlen beszélgetést folytatni egy kollégánkkal.

columns-high-2.jpg

Az Afternoon asztal és a tölgyfa kanapé az étkező előcsarnokában kapott helyet.

Az adatok felhasználása a jövő irodájának megteremtéséhez

A Next Office® munkatérelemzési folyamat 2020 elején kezdődött, és szoros együttműködésben zajlott az Airbus vezetésével és a projektcsapattal. Ennek az együttműködésnek köszönhetően, több különféle workshop keretében, a munkavállalók bevonása is megkezdődött az igények és a munkaminták feltérképezése céljából. A jövő irodájával kapcsolatos elképzeléseket részletező prezentációk révén nyitottá tettünk a személyzetet az új gondolkodásmódok felé, és arra ösztönöztük őket, hogy mérlegeljék az ezekkel összefüggő kérdéseket, például azt, hogy hol végzik a leghatékonyabban az egyes munkatevékenységeket, és milyen szintű összpontosításra van szükségük. Egy online felmérésen keresztül értékes betekintést nyertek olyan témákba, mint az együttműködés, a kreativitás, a termelékenység és a well-being. Ezt a folyamatot az Airbus kulcsfontosságú munkatársaival készített számos interjú tette teljessé. A Kinnarps spanyolországi képviselője kihangsúlyozza a munkatérelemzés értékét –

„A munkatérelemzés hatékony eszköz. Segít ügyfeleinknek maradéktalanul megérteni, hogy milyen szükségleteik vannak egy hatékony és virágzó munkahely megteremtéséhez. Így alaposan áttekinthettük az Airbus különböző osztályainak működését és együttműködését, megérthettük a projekt kihívásait, és olyan ötleteket dolgozhattunk ki, amelyek támogatták az ügyfél elképzeléseit.”

Sok természetes fény és fapadló az étkezőben. Itt gyönyörű, lágy korallszínű Origo asztalok és Leia székek kaptak helyet.

Az elemzési szakasz befejeztével a munkatérelemzés során összegyűjtött adatokat összegezték és egy jelentésben mutatták be az új irodahelyiség fizikai környezetére vonatkozó részletes ajánlásokkal együtt. A jelentés kézhezvételét követően az Airbus pályázatot írt ki, amelyben olyan felek ajánlatát kérte, akik képesek lennének bútorokat szállítani a projekthez. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kinnarpsot választották erre a szerepre. A sors azonban közbeszólt, és a világjárvány miatt a projekt egy időre leállt ezen a ponton. 2020 végén azonban a pályázatot aláírták, és a Kinnarps megkezdhette a munkatérelemzés eredményeinek átültetését az új helyszínek tényleges rajzaiba és belsőépítészeti megoldásaiba. 2021 februárjában kezdtek megérkezni az első bútorok az új, több mint 18 000 m2 alapterületű telephelyre, ahol több mint 1600 Airbus alkalmazottnak biztosítanak munkaterületet.

Nagyon büszkén tekintünk vissza erre a projektre. A terjedelem kihívást jelentett, de egy bevált stratégia alkalmazásával, nagyszerű csapatmunka kialakításával, valamint a tervezés és a munkahelyi ergonómia terén szerzett összes szakértelmünk felhasználásával olyan belsőépítészeti megoldást tudtunk kidolgozni és megvalósítani, amely minden elvárásnak megfelelt.

Kinnarps Spain

Tetszett ez a tanulmány? Kíváncsi, mit lehetne kihozni az ön teréből?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolódó termékek

Fields

Fields

297 Színek | 23 Variációk

Fendo

Fendo

Cap

Cap

Space

Space

Space szekrény redőnnyel

52 Színek | 85 Variációk

Plus

Plus

324 Színek | 12 Variációk

Leia

Leia

350 Színek | 15 Variációk

Pax

Pax

Multicom

Multicom

35 Színek | 46 Variációk

Neo bárszék

Neo bárszék

Neo lite

Neo lite

5000

5000

228 Színek | 6 Variációk

Humlan

Humlan