A kutatás szerepe az idősgondozásban
Egyre idősödik a társadalom. Nem úgy tűnik, hogy csökkenne az igény az idősek számára létesített gondozási környezetek iránt. De hogyan kell ezeket kialakítani ahhoz, hogy méltó életminőséget biztosítsanak a szépkorúak számára? Helle Wijk, a Göteborgi Egyetem ápolási professzora és a Chalmers Egyetem egészségügyi építészeti vendégprofesszora évek óta folytat kutatásokat ezen a területen. Elmondása szerint az elmúlt 25 évben sokat haladt előre a kutatás. „Az egészségügyi és az építészeti tudományok területén jelenleg nemzeti és nemzetközi szinten is zajlanak közös kutatások. Ez sokat elmond arról, hogy milyen messzire jutottunk. Ráadásul a támogatók is egyre több pénzt fordítanak az ilyen jellegű kutatásokra, az önkormányzatok pedig egyre inkább úgy látják, hogy az általuk biztosított létesítményekkel kapcsolatban is kutatásokra van szükség.”
Mint Helle Wijktől megtudtuk, az emberközpontú, otthonos környezet kínálja a legjobb feltételeket a jó közérzet biztosításához. 2001-es szakdolgozatában azt a témát járta körbe, hogy miként használhatók fel a színek az idősek gondozási környezetének javítására. „Ahogy az ember öregszik, úgy romlik a látása és az érzékelési képessége. A színkódok és kontrasztok azonban alkalmasak a felismerés javítására, a használat ösztönzésére és a térben való tájékozódásra.” További fontos tényező a megvilágítás. A megfelelő megvilágítás ugyanis megkönnyítheti az idősek számára, hogy lássák az ételt a tányéron, vagy újságot olvassanak.
Időskorban az is nehézséget okozhat az embernek, hogy messzire sétáljon, és megtalálja a visszavezető utat, különösen éjszaka. Éppen ezért az idősotthonok méretének kicsinek kell lennie, nagy távolságok nélkül. „Fontos szempont a hálószoba és a fürdőszoba közötti távolság, mert ezen a szakaszon gyakori az elesés. Egy jó fizikai gondozási környezetben nem kell bizonytalan léptekkel a fürdőszobát keresni a sötétben.”
A jól megtervezett idősgondozási környezet választási lehetőségeket is kínál a használóinak, hangsúlyozza Helle Wijk. Ez magában foglalhatja a saját bútorok használatát, valamint a félrevonulás és a társas érintkezés lehetőségeit is. „Az idős embereknek is eltérőek az igényei, akárcsak a fiatalabbaknak. Van, hogy társaságban van kedvük enni, van, hogy egyedül. Külön foteleket kell elhelyezni például azok számára, akik egy csendes, nyugodt helyen szeretnének olvasni, illetve csoportokba rendezett kanapékat azoknak, akik társaságra vágynak.”
Mennyire jól vannak megtervezve az idősotthonaink?
„Ez nagyon változó. A múlt század 70-es és 80-as éveiben épült létesítmények olyanok, mint egy kis kórház, hosszú folyosókkal, egymás mellett sorakozó szobákkal. Később azonban otthonos hangulatot árasztó bel- és kültérrel rendelkező, fantasztikus idősotthonok is épültek.”
Mit lehet elmondani az idősek számára kialakított külső terek jelenlegi állapotáról?
„Túlságosan is gyakori, hogy az idősotthon egyáltalán nem rendelkezik kültérrel, ha pedig igen, az nehezen megközelíthető, vagy nem nyújt védelmet a nap és a szél ellen. Márpedig kortól függetlenül mindenki számára biztosítani kellene a jó minőségű külteret.”
Mit csinálhatunk jobban a jövőben?
„Kezdetnek nem ártana jobban odafigyelni az idősek véleményére. A kutatásban már régóta alkalmazzák a részvételen alapuló tervezést, azaz a használók és az érdekeltek aktív bevonását a tervezési folyamatba. Ez a megközelítés az önkormányzati egészségügyben és ápolásban is hasznosítható. Általánosságban elmondhatjuk, hogy túl sokat kell várni a kutatások megállapításainak alkalmazására.”
Ön szerint miért van ez így?
„Nem zajlott elegendő párbeszéd az akadémia, az egészségügy és az ápolás között. Most el kell érnünk, hogy a kutatások eredményeit átültessék a gyakorlatba – a társadalommal, az üzleti szférával, a politikusokkal és a médiával folytatott együttműködés útján.”
„Az idős embereknek is eltérőek az igényei, akárcsak a fiatalabbaknak.”
6 tipp a jobb idősotthonokhoz
1.
A választás szabadsága és stimuláció
A kialakítás változatossága a kültéren éppoly fontos, mint az enteriőrben.
2.
Színkódok és kontrasztok használata
Megkönnyítik a tájékozódást, és hozzájárulnak a balesetek megelőzéséhez.
3.
A világítás beállítása
A biztonság és az életminőség szempontjából is fontos.
4.
Megfelelő magasságú bútorok
Hogy leülni és felállni is könnyű legyen.
5.
Az idősek bevonása a tervezésbe
Alapvető kiindulópontként kell kezelni a használók véleményét.
6.
A kültér megfelelő kialakítása
Könnyen megközelíthetőnek, biztonságosnak és változatosnak kell lennie, valamint védelmet kell nyújtania a nap és a szél ellen.